A dínók földje lesz Veszprém

A tervek szerint nyár elején nyitja ki kapuit a Veszprémi Állatkertben a dínó park. Az első példányok már megérkeztek.
250 millió éves időutazásra hívjuk a látogatókat - fogalmazott az állatkert igazgatója hétfőn délelőtt, amikor a sajtó jelenlétében megérkeztek az első dinoszauruszok a két hektáros területre, ahol az őslények világába kalandozhatnak el az érdeklődők. Török László elmondta, összesen harminc, eredeti méretű dinoszaurusszal találkozhatunk majd, de egy ismeretterjesztő foglalkoztató területet is kialakítanak.
Büszkék vagyunk az állatkertre - jelentette ki Ovádi Péter, önkormányzati képviselő, hozzátéve, folyamatosak az innovatív új attrakciók, amit a mostani beruházás is erősít.

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre
A 150 millió forintos saját beruházás részeként többek között Stegosaurus, Ceratosaurus, Iguanodon, Triceratops, Velociraptor és az elmaradhatatlan, 4 méter magas és 13 méter hosszú T-rex lesz megtekinthető. A dínó parkba a megváltott állatkerti belépő lesz érvényes, ahol nem csak messziről lehet megfigyelni az ősállatokat, hanem egyes példányokra még fel is lehet mászni.














