Nagyító alatt - Helyi hírek
Könnyezve nevetős vidám előadás várja a nézőket
Az évad első bemutatója a Nyitott ablak című zenés játék, amelynek premierjét szeptember 28-án, pénteken tartották a Veszprémi Petőfi Színházban
Kiállítással emlékeznek az I. világháborúban elesettekre
A Krajcáros Alapítvány 25 éve dolgozik azért, hogy méltó módon emlékezzen meg az I. világháborúban elesettekről. Kiállításuk most a Veszprémi Petőfi Színházban tekinthető meg.
Indul a fűtés, ezekre ügyeljen
Ugyan a fűtési szezon hivatalosan csak október 15-én kezdődik, az időjárás a héten hűvösre fordult és az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is őszies marad.
Indul a Bögretúra
Bögretúr elnevezéssel indul akció az egyszer használatos papír és műanyag poharak visszaszorítására.
A Királynék városának bora 2018-ban a Rózsakő
A felhívásra érkezett mintegy 150 nedűből 2018-ban is gondos szakmai válogatás után nevezte ki a Város bora címet viselő italt Martonosi Zsolt szakértő.
Gyorsan átvonul a front
Hétfő hajnalban erős hidegfront érkezett. A héten ennél már csak barátságosabb idő lesz.
Arany minősítést és különdíjat is nyert Veszprém az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében
Veszprém a Virágos Magyarország verseny tavalyi győzteseként idén a nagyváros kategóriában képviselte a Magyarországot.
Elvágják a város forgalmi ütőerét
Vasárnaptól lezárják a forgalom elől a Hotel előtti útszakaszt, csak a tömegközlekedési járművek haladhatnak át.
Egészség és jótékonykodás
Az egész várost megmozgató kezdeményézéssé nőtte ki magát az Egészség útja programsorozat.
Kihívást jelent a munkaerő keresés
Mintegy ötven cég igyekezett magához csalogatni az érdeklődőket a héten tartott állásbörzén.
Kincsek újragondolva
PartnerPont • támogatott tartalom
A Haszkovó utca 16/J alagsorában egy valóságos ékszerdoboz rejtőzik, ahol a múlt értékei és a kortárs kézművesség ölelkezik. Takács Mónika és párja egyedülálló üzletet álmodott meg, ahol az antik kincsek és az újrahasznosított, művészi alkotások harmonikus egységet alkotnak.

























