Nagykövetek jártak városunkban

Veszprémbe látogatott Marie-France André belga és Dimitris Yannakakis görög nagykövet.
A Frankofón hónap alkalmából érkeztek a megyeszékhelyre, aminek során találkoztak és személyes beszélgetésen vettek részt Porga Gyula polgármesterrel is.
A két európai nemzet magyarországi nagykövete egyaránt tagjai a frankofón nagykövetek baráti társaságának és márciusban, a Frankofón hónap alkalmával ellátogatnak az ország olyan városaiba, ahol élénk frankofón kapcsolatokat ápolnak.
A látogatás célja a frankofón kultúra ápolása, valamint a nemzetek közti baráti kapcsolatok erősítése. A találkozó során Porga Gyula ismertette Veszprém gazdag kulturális és történelmi örökségét, valamint kitért a város húzóágazatának számító turizmusra és a nemzetközi hírű fesztiválokra. A történelmi és kulturális témák mellett a beszélgetésen szó esett Veszprém gazdasági helyzetéről, az itt működő vállalkozások összetételéről és fő profiljáról, valamint egyetemi városként az oktatás helyzetéről.
Veszprém 1990 óta testvérvárosi kapcsolatot ápol Ottignies-Louvain-la-Neuve belgiumi településsel. Porga Gyula beszélt a nagyköveteknek kapcsolat kialakulásáról és a két város együttműködéséről.
A találkozó végeztével mindkét nagykövet jelezte, hogy bár először jártak Veszprémben, később szeretnének újból ellátogatni a Királynék városába. A nap további részében a delegáció a Vetési Gimnáziumba is ellátogatott, Frankofón hónap alkalmából szervezett programokon vettek részt - olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.














